Képeken látható a OnePlus 2

Képeken látható a OnePlus 2

2015. július 27. 14:33, Hétfő
A hardveres specifikáció mellett immár az első képek is megjelentek, a megjelenés közel van.

Legutóbb még arról írtunk a gyártó kapcsán, hogy a sorrendben második csúcskategóriás megoldásuk hardveres specifikációja immár csaknem végleges, itt pedig biztosnak tűnik a Snapdragon 810 alkalmazása - az illetékesek szerint sikerült kiküszöbölniük a túlmelegedéssel kapcsolatos problémákat, így ezzel nem lesz gond.

A napokban a kínai szabályozó hatóság, a TENAA, hivatalos oldalán végre elérhetővé váltak az első képek is, ezek révén pedig közelebbről is szemügyre vehetjük a készüléket, amely néhány szempontból komoly eltéréseket mutat az első generáció képviselőjéhez képest. Figyelemre méltó a hátoldali kamera elhelyezkedése, amely a megszokotthoz képest némileg alacsonyabban látható, mellette pedig a korábban már szintén emlegetett, ovális alakú ujjlenyomat-olvasó szerepel, amely tehát itt is elérhetővé teszi a lassan megszokottá váló biztonsági és mobilfizetési funkciót.

Ami a hardvert illeti, a cég szinte minden részletet elárult új készülékéről, így sok meglepetés nem érhet minket. A nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 810 chip mellett 4 GB RAM, egy 5,5 hüvelykes, QHD, vagyis 1440 x 2560 pixel felbontás, az Adreno 430 grafikus vezérlő, egy 32 GB-os belső tároló, egy 13 megapixeles hátoldali autófókusz kamera, annak 8 megapixeles előlapi társa, valamint egy 3300 mAh-s akkumulátor kapott itt helyet, fém külső, valamint az új USB Type-C csatlakozó társaságában.

A hivatalos bemutatóra már július 27-én sor kerülhet, ekkor oszthatják meg a nagyközönséggel az árral és a megjelenési menetrenddel kapcsolatos főbb információkat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások