Közelebbről látható a Ceres csillogó kúpja 

Közelebbről látható a Ceres csillogó kúpja 

2015. augusztus 29. 10:43, Szombat
A NASA szondája közelebb húzódott a törpebolygóhoz, így élesebb képeket készíthetett.

A New Horizons mellett idén nyáron a NASA másik küldetése kínált lehetőséget újabb izgalmas felfedezésekre, ezekből pedig eddig nem is volt hiány. A Dawn most a lecsökkentett távolság révén készíthetett jóval élesebb felvételeket, amelyeket az űrügynökség gyorsan közzé is tett.

Legutóbb július végén futottak be további felvételek a Ceresről, ezt pedig az égitest topográfiáját is részletesen ábrázoló videóval egészítették ki. Már korábban szemet szúrt azonban a mintegy 6 km magas hegy, amely ráadásul csillogó, a fényt visszaverő felületével tűnt ki az amúgy meglehetősen lapos környezetéből, ezért a szakemberek jó ideje vártak arra, hogy ezt a régiót vegyék górcső alá. Ez most sikerült, hiszen a Dawn szonda augusztus folyamán közelebb húzódott célpontjához, a köztük lévő távolság ezzel 1470 km-re csökkent, innen pedig háromszor élesebb képeket készíthet, ami nyilván nagyon jól jön a küldetés illetékeseinek.


A Ceres teljes felszínét számunkra megmutató képek elkészítése és azok Földre való visszaküldése 11 napot vesz igénybe, ez alatt azonban a szonda összesen 14-szer kerüli meg a törpebolygót. Az elkövetkező két hónapban tehát hat teljes térképet állíthatunk majd össze, ezek segítségével a 3D-modell is megalkotható, bár a feladat nem egyszerű, hiszen minden egyes kép a teljes felszín alig 1 százalékát mutatja meg, pixelenként 140 méteres felbontással. A most beérkezett példányokon jól látható a felszínből kimagasló fényes kúp, amely valószínűleg a jégnek köszönheti ezen jellegét, de a kutatók emellett az ásványokat feltérképező spektrométer, valamint a gravitációval kapcsolatos mérések adataira is kíváncsiak.

Ez utóbbi azért fontos, mert október végén kerül majd sor a Ceres utolsó megkerülésére, mégpedig alig 375 kilométeres távolságban a felszíntől.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások