Az állatokat is kikerülik a Google robotautói

Az állatokat is kikerülik a Google robotautói

2015. szeptember 3. 08:09, Csütörtök
A tesztekre Austinban kerül sor. Most már kormány és pedálok is vannak a cég saját járműveiben.

A társaság már az elmúlt hetekben tesztelte az átépített Lexus RX450h típusú gépkocsijait a texasi településen és most úgy döntött, hogy a kisebb robotjárműveit is éles körülmények között akarja kipróbálni. Az óriáscég igyekezett megnyugtatni a lakókat, hogy az autókat számos funkcióval ellátták, így például képesek kikerülni azt állatokat, aminek köszönhetően kevesebb lehet a baleset.

Mountain View után Austin a második város, ahol az önállóan közlekedő gépkocsikat tesztelni fogják, igaz, nem az egész városban, csak annak az északi és az északkeleti területein. Miként a Lexusokban, úgy a kisebb járművekben is lesznek emberek, akik felügyelik az autók viselkedését, s az új modelleket ellátták kormánnyal, pedálokkal, visszapillantó tükörrel és más kiegészítőkkel. Az autókat emellett számos szenzorral szerelték fel, amelyek folyamatosan letapogatják a környezetet és azonnal érzékelik például a gépkocsi útjába kerülő állatokat. További kihívást jelent majd, hogy Austinban mások az időjárási viszonyok, mint Mountain View városában és az egész település is teljesen más karakterisztikájú.

Az első robotautója prototípusát tavaly májusban mutatta be a Google, a kis méretű gépkocsiban nem volt sem kormány, sem pedálok. Chris Urmson, a vállalat projektigazgatója akkor azt közölte, hogy 100 ilyen járművet készítenének tesztelési célokból.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások