Gyűlnek az új Marvel-tévésorozat főszereplői

Gyűlnek az új Marvel-tévésorozat főszereplői

2015. szeptember 3. 18:40, Csütörtök
Három állandó szereplő csatlakozott a Marvel's Luke Cage-hez.

A tavaly kötött szerződése alapján a Netflix streamszolgáltató 4 Marvel-tévésorozatot gyárthat le és mutathat be az elkövetkező években. Az első, a Daredevil már nagy sikert aratva be is mutatkozott, s nemsokára a Jessica Jones premierjére is sor fog kerülni. 2016-ban pedig harmadik Marveles szériaként a Luke Cage fog bemutatkozni, melynek címszerepét Mike Colter kapta meg tavaly. Az elmúlt napokban pedig végre elkezdték kiosztani a kisebb szerepeket is.

A Cheo Hodari Coker által jegyzett sorozathoz először Alfre Woodard írt alá, ő egy helyi politikus lesz, akit a képregényesek már most Black Mariah-val azonosítanak. A tegnapi nap folyamán pedig először az derült ki, hogy a Sons of Anarchyból ismert Theo Rossi is állandó szerepet kap a sorozatban, mint Shades, aki szintén rosszfiú lesz, majd pedig azt írták meg a lapok, hogy Simone Missick Missy szerepére írt alá, aki nem más lesz, mint Misty Knight. Sőt, a Deadline azt is megerősítette, hogy a Luke Cgae-sorozatban szerepelni fog a Daredevilből megismert Rosario Dawson (Claire Temple) is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások