Több stúdió is versenyt fut az FPS-nézőpontú akciófilmért

Több stúdió is versenyt fut az FPS-nézőpontú akciófilmért

2015. szeptember 16. 10:28, Szerda
A Hardcore már biztosan vevőre fog találni.

Tévedett, aki azt hitte, hogy az FPS-szemszögű mozifilm, a Hardcore egy olyan fesztiválfilm lesz, amit máshol nem is fogunk látni, ugyanis a Deadline arról adott hírt, hogy a torontói premiert követően több stúdió is elkezdett licitálni az Ilya Naishuller által rendezett egész világra vonatkozó forgalmazási jogaiért. Ez pedig számunkra már csak azért is biztató, mert a stúdiók képviselő nem csak a Hardcore előzetesét látták, hanem a teljes filmet, tehát a végeredmény minden bizonnyal biztatónak mondható. (Pedig egy ultraerőszakos filmet közel sem olyan könnyű eladni, mint egy alacsonyabb korhatárral rendelkezőt.)


A licitáló stúdiók között ott van a Lionsgate, a Dimension, valamint a "nagyok" is képviseltetik magukat a Paramount révén. Az értesülések szerint az ajánlatok hétszámjegyű garanciát, valamint 800-1000 vászonra vonatkozó ígéretet tartalmaznak. A Sharlto Copley, Haley Bennett and Cyrus Arnold főszereplésével, Timur Bekmambetov produceri bábáskodása mellett Moszkvában forgatott Hardcore a WME Global értékesíti.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások