Rekordot döntött az új iPhone-páros

Rekordot döntött az új iPhone-páros

2015. szeptember 29. 18:15, Kedd
Az Apple rengeteg példányt adott el, ezzel meg is dőlt a korábbi rekord.

A napokban mi is írtunk arról, hogy az Apple bemutatta új párosát, amely a külső tekintetében ugyan nem sok változást hozott magával a tavalyi generációhoz képest, azonban némileg megújult belsővel és további funkciókkal jelent meg, így számítani lehetett a népszerűség folytatódására.

A cég most hivatalos közleményben jelezte, hogy alig három nappal a megjelenés után máris rekordot döntöttek, mivel a két új készülékből - amelyek iPhone 6s és iPhone 6s Plus néven futottak be - összesen több mint 13 millió példány talált gazdára. Ez a szám várhatóan gyors ütemben növekszik majd, hiszen további 40 országban (így például hazánkban) várnak elérhetővé az új változatok, az év végére pedig több mint 130 országban kerítenek sort a megjelenésre.

A perspektíva kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a Microsoftnak három hónapra volt szüksége 8,4 millió Lumia okostelefon értékesítéséhez, a BlackBerry pedig legutóbbi negyedévében összesen 800 ezer darabot adott el saját készülékeiből. Az Apple számára a szoftveres téren sincs miért szégyenkezni, a szintén most bejelentett, illetve nem sokkal később elérhetővé vált iOS 9 esetében ugyancsak jól (gyorsra) sikerült az átállás, hiszen mindössze 72 óra alatt a frissítésre alkalmas készülékek több, mint felén végre is hajtották a fontos lépést, miközben az iOS 8 esetében egy teljes év alatt érték el a 87 százalékos arányt.

Ezen eredmények jó része már az Apple első negyedéves jelentésében szerepel majd, ekkor számíthatunk a számok megugrására.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások