Október 5-én jön az Android 6.0

Október 5-én jön az Android 6.0

2015. október 2. 12:24, Péntek
A Google a két új telefon mellett jelezte a 6.0 érkezését, miközben a HTC szintén erre készül.

Az idei Nexus-páros bemutatkozásáról a napokban mi is beszámoltunk, ezt azonban a rendezvényen az Androiddal kapcsolatos információk és adatok egészítették ki. Elárulták, hogy az új operációs rendszer megjelenésére már csak néhány napot kell várnunk, de képet kaptunk a globális helyzetről is.

A Google elárulta, hogy az Android 6.0 Marshmallow egészen pontosan október 5-én válik elérhetővé, mégpedig az alábbi készülékeken: Nexus 5, Nexus 6, Nexus 7 (2013), Nexus 9 és Nexus Player. Arról ezúttal sem esett szó, hogy a főbb partnerek mikor követik majd őket, vagyis azt nem tudjuk, hogy például a Samsung pontosan mikor és milyen ütemben szeretné elérhetővé tenni az új verziót saját készülékein - ez majd csak az elkövetkező hetekben derülhet ki. Mivel azonban a Lollipopnak is egy teljes évébe került megszerezni a jelenleg mérhető 21 százalékos részesedést, itt nyilván bőven lesz idejük cselekedni.

A fontos eseményen Sundar Pichai azt is közölte a jelenlévőkkel, hogy a tavalyi 1 milliárdról mára egészen 1,4 milliárdra ugrott az aktív készülékek száma, vagyis alig 15 hónap alatt 400 millió új hordozható kütyüvel egészült ki a tábor. A Google Play Services portált immár szintén 1 milliárd készüléken veszik rendszeresen igénybe, míg a Chromecast esetében ennél jóval kisebb számról, 20 millió példányról beszélhetünk - ez utóbbi készülékből szintén egy új változatot mutattak be.

A HTC a maga részéről szintén készül egy Android 6.0 alá szánt zászlóshajóval, ennek neve pedig minden bizonnyal One A9 lesz. A bemutató október 20-án esedékes, ezt élőben közvetítik majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások