Megvan, mikor láthatjuk a Godzilla vs King Kongot

Megvan, mikor láthatjuk a Godzilla vs King Kongot

2015. október 15. 16:10, Csütörtök
King Kong és Godzilla 2020-ban fog összecsapni a mozivásznon.

Eddig csak újságírói értesülésre hagyatkozhattunk, most azonban megtörtént a hivatalos bejelentés is: Thomas Tull, a Legendary Films elnök-vezérigazgatója, valamint Kevin Tusjihata, a Warner Bros. elnöke közölte a sajtóval, hogy 2017-ben érkezik a mozikba a Kong: Skull Island, 2018-ban a Godzilla 2, míg 2020-ban a Godzilla vs. Kong. A Kong: Skull Island forgatása jövő hét hétfőn el is kezdődik.


A koncepció természetesen még véletlenül sem eredeti, hiszen az 1962-ben bemutatott harmadik nagy Godzilla-filmben, a King Kong vs. Godzillában már találkozott egymással a két szörnyeteg. (A film érdekessége az volt, hogy King Kongot méretben hozzáigazították az egyébként sokkal hatalmasabb Godzillához.) Arról, hogy ki vesz részt az új King Kong vs Godzilla-film készítésében, még nem tudni, hiszen sem a forgatókönyvíró, sem az esetleges rendező neve nem ismert.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások