Jön a BlackBerry második androidos okostelefonja

Jön a BlackBerry második androidos okostelefonja

2015. november 17. 23:04, Kedd
Mégpedig a jól ismert, bevált fizikai billentyűzettel, némileg nagyobb kivitelben.

Az utóbbi években sokat küszködő, egykori befolyását mára csaknem teljesen elvesztő kanadai cég érdekes húzással állt nemrég elő, a Priv névre keresztelt telefonjuk ugyanis az Android operációs rendszerre támaszkodik, ez pedig hamarosan a szoftver legújabb verzióját is megkapja. Most a jelek szerint érkezik a második ilyen készülékük.


A napokban megjelent értesülés néhány képpel egészült ki, így van némi fogalmunk arról, hogy a család második tagja milyen külsővel jelenne meg. Az persze még nem világos, hogy korai prototípusról, koncepcióról, avagy már a véglegeshez közeli változatról van szó, az mindenesetre leszögezhető, hogy a Priv esetében látott kicsúsztatható billentyűzet helyett a kijelző alatt fixen elhelyezett fizikai klaviatúrát kapunk, amely emlékeztet a cég korábbi megoldásaira, ez azonban a képek alapján egy némileg nagyobb kijelzővel egészül majd ki.


A gyártó a maga részéről eddig mindössze annyit ismert el, hogy valóban egy komplett sorozaton dolgoznak, vagyis a Priv nem volt kivételes fejlesztés. A Fox Business egyik műsorában John Chen vezérigazgató egy teljes család piacra dobásáról beszélt, kiegészítve ezt azzal, hogy a piaci igények alapján döntik majd el a szoftveres oldal kialakítását - mivel jelenleg az Android a globális piac nagy részét uralja, ez valószínűleg nem fog nagy fejtörést okozni számukra.

Azt sajnos még nem tudjuk, hogy a második példány mikor és milyen áron jelenne meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások