Itt a 400 nap című új scifi előzetese

Itt a 400 nap című új scifi előzetese

2015. november 18. 19:49, Szerda
A 400 Daysből valami jó is kisülhet akár.

Amerikában január 12-én fogják bemutatni a mozik a Syfy saját gyártású scifijét, a 400 Dayst, mely a mozis premierrel egy időben VOD-formátumban is elérhetővé válik az érdeklődők számára. A Matt Osterman által írt és rendezett film négy űrhajósról fog szólni, akiket egy távoli bolygóra tartó küldetés szimulációjában vesznek részt, hogy segítségükkel feltárhassák egy több, mint egy éven át tartó mélyűri utazás pszichológiai hatásait. A föld alatt töltött napok során idővel megszakad a kapcsolatuk a külvilággal, ők pedig fokozatosan mentális instabilitás jeleit kezdik el produkálni.


A film főszereplői között ott lesz Brandon Routh és Caity Lotz, akiket a nézők az Arrow című tévésorozatból ismerhetnek, és nemsokára ők lesznek a Legends of Tomorrow főszereplői pár kollégájuk társaságban, de a filmben szerepelni fog még az a Tom Cavanagh is, aki a The Flash-ben játszik mostanság. További szereplők: Dane Cook, Ben Feldman és Grant Bowler.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások