Friss Vampyr részletek

Friss Vampyr részletek

2015. december 3. 19:05, Csütörtök

A Dontnod Entertainment kicsit bővebben is beszélt következő alkotásukról, mely egy RPG lesz.

A Life is Strange után jelentősen megnövekedett a Dontnod Entertainment "árfolyama" és éppen ezért a sajtó és a rajongók figyelik, milyen programokat tervez a csapat. A Vampyr létezéséről már korábban is tudtunk, ám ma végre kicsit részletesebben is beszéltek a készítők az RPG-ről. A játékban rengeteget kell majd beszélnünk és mászkálnunk, hogy minden, az aktuális küldetéshez szükséges információt összegyűjthessünk. Utunk során természetesen a vámpír-képességeinket is kamatoztathatjuk, ám minden egyes gyilkosságnak (a vérre szükségünk lesz) következményei lesznek London utcáin.

A Vampyr 1918-ban, a spanyol nátha idején játszódik Londonban és ennek köszönhetően elég gótikus hangulatot és környezetet kapunk majd. A főszereplő Jonathan Reid korábban orvosként dolgozott és az emberi oldalát próbálja nem elveszíteni, így minden alkalommal meg kell gondolnunk, kit ölünk meg. A betegség miatt akad bőven étel az utcákon és a gonosztevők irtása még jó pontot is hozhat a lakosok körében, de még így is érdemes lesz visszafogni magunkat. A Vampyr még nem kapott megjelenési dátumot.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide!


Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások