Ubuntu: nem jött össze a 200 milliós tábor

Ubuntu: nem jött össze a 200 milliós tábor

2015. december 26. 08:49, Szombat
A Canonical még mindig messze jár az évekkel ezelőtt meghirdetett cél elérésétől.

Négy évvel ezelőtt éppen Budapesten került sor egy érdekes bejelentésre Mark Shuttleworth, az Ubuntu alapítójának részéről, aki akkor elmondta, hogy az évtized közepére szeretnének egy stabil, 200 millió főre rúgó felhasználói bázisra támaszkodni, amihez elengedhetetlen a hordozható és egyéb megoldások piacra dobása és elterjesztése. Ez a jelek szerint még mindig nem jött össze.

A Phoronix portálon közzétett írásból kiderül, hogy ugyan a Canonical továbbra sem tesz közzé pontos vagy hozzávetőleges számokat ezen tábor méretét illetően - ebben nyilván nagy szerepet játszik a méret kicsiny volta -, néhány becslés azért mégis rendelkezésre áll, ezek alapján pedig arra következtethetünk, hogy a teljes létszám valahol 100 millió alatt, picit pontosabban inkább néhány tucat millió körül lehet. Ezek nagy részét nem is a hordozható megoldások teszik ki, hiszen az Ubuntu Touch fejlesztése továbbra sem a remélt ütemben zajlik, tehát inkább az asztali konfigurációk és a szerverek jelentik a fő ütőerőt, ami a 21. században kissé avíttnak tűnhet.

A nagy áttörés eléréséhez valóban szükség lett volna a mobil platform és az egyéb kiegészítő szolgáltatások, így például az Ubuntu TV kiépítésére (nem beszélve a szoftver autókba szánt változatáról), erre azonban csak késve, vagy egyáltalán nem került sor. Az Ubuntu Edge közösségi finanszírozását megcélzó projekt egyértelmű kudarc volt, és a bár a mobil operációs rendszer elérhető egyes telefonokon, piaci részesedése nem igazán mérhető - az Ubuntu TV-ből pedig nem is lett semmi, ennek megvalósítására még várnunk kell.

A mobilfelhasználók teljes létszámát egy szeptemberi felmérés 25 ezerre tette, a fókusz módosulása tehát mindenképpen szükséges lenne a térhódítás megkezdéséhez.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások