Előzetest kapott a The Walking Dead sztárjának új horrorfilmje

Előzetest kapott a The Walking Dead sztárjának új horrorfilmje

2016. január 24. 16:27, Vasárnap
Lauren Cohan nem bír elszakadni a horror műfajától.

Amerikában pénteken került bemutatásra A fiú (The Boy) című horrorfilm, míg nálunk még januárban sor került volna a premierre, azonban az utolsó előtti pillanatban a Cinetel úgy döntött, hogy csak február negyedikén tárja nagyközönség elé a filmet. Ennek köszönhetően még van lehetőségünk arra, hogy egy újabb trailert mutassunk be hozzá, hátha az felkelti pár potenciális néző érdeklődését. (Lejjebb a korábbi előzetes szinkronos változatát is meg lehet tekinteni.)


A The Boy főszereplője a The Walking Deadből jól ismert Lauren Cohan lesz, a filmet pedig az a Willian Brent Bell rendezte, aki a fillérekből készült Az ördög benned lakozik című horrorral ért el korábban hatalmas sikert. A történt egy fiatal, amerikai nőről szól, aki múltja elől menekülve egy eldugott angol falucskában vállal bébiszitter munkát, azonban idővel rájön, hogy valami nem stimmel körülötte. Többek között az sem, hogy a 8 éves fiú, akire felügyelnie kellene, nem valódi gyerek, hanem csak egy bábu.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások