Még márciusban jön a Windows 10 Mobile

Még márciusban jön a Windows 10 Mobile

2016. március 9. 10:24, Szerda
A régebbi készülékek még a hónap vége előtt megkaphatják az új szoftvert.

A Microsoft új zászlóshajóinak tavalyi bemutatkozása óta több alkalommal is felmerült, hogy a korábban piacra dobott készülékek rövid időn belül szintén részesülnek a Windows 10 Mobile újításaiból. Erre eddig (szélesebb körben) nem került sor, most azonban a Microsoft maga küldte el körlevelét a partnereknek, amelyben utal a márciusi megjelenésre.

Erről ír a VentureBeat, mégpedig Evan Blass, vagyis @evleaks értesülésére hivatkozva, aki állítása szerint maga is látta a szoftvercég által kiküldött értesítőt. Ebben a külső partnereket figyelmeztetik arra, hogy a korábban megjelent okostelefonok még a hónap vége előtt megkapják a szoftveres frissítést, a hír azonban most néhány konkrét részlettel egészült ki. Először is, a régebbi példányok a Lumia 950 és Lumia 950 XL márciusi frissítése után férnek majd hozzá az új operációs rendszerhez, ezt azonban a felhasználóknak eleinte kérniük kell (természetesen a meglévő szoftveren belül), a cég ugyanis csak az első kör után fogja automatizálni a folyamatot.

Egy európai szolgáltató a napokban szintén jelezte, hogy március második hetén kezdik meg a szoftveres frissítést, erre azonban nem vehetünk mérget, hiszen ilyen értesülések korábban már szintén napvilágot láttak. Mi több, maga a Microsoft tavaly októberben még decemberre vetítette előre a fontos váltást, decemberben már elismerték, hogy ez a 2016-os évre tolódik át, ezt követte több európai szolgáltató híre, hogy még januárban megkezdik a frissítést, februárban pedig a Microsoft mexikói részlege állította, hogy a hónap utolsó napján kezdődik az új korszak.

A redmondi cég azt már korábban jelezte, hogy a frissítés csak a szolgáltatók beleegyezése esetén lesz majd elérhető, valószínűleg ez sem gyorsítja a folyamatot.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások