A Hubble-t is lepipálná a kínai űrteleszkóp

A Hubble-t is lepipálná a kínai űrteleszkóp

2016. március 18. 08:15, Péntek
Ennek javítását ráadásul a saját űrállomás személyzete végezné el, ami egy új koncepciót takar.

Sor került Kínában a 13. ötéves terv fontosabb részleteinek, valamint számos egyéb döntés várható következményének bejelentésére, ezek között pedig természetesen az űrprogram jelentős célkitűzései is helyet kaptak. Az tudtuk, hogy a kínai fél több űrállomást is szeretne üzembe helyezni, itt viszont az egyéb projektek, így például egy vadonatúj űrteleszkóp kifejlesztését és fellövését is megemlítették.

Ez az új űrteleszkóp a tervek szerint a Hubble-t is maga mögé utasítaná, mégpedig több eltérő szempontból. Az illetékesek elmondták, hogy 2 méter átmérőjű lencséket alkalmaznának, a teleszkóp látómezeje pedig 300-szor lenne nagyobb, ezáltal alig 10 év alatt vennék szemügyre az égbolt mintegy 40 százalékát, miközben megtartanák a jelenlegi felbontást, vagyis jóval pontosabb megfigyeléseket végezhetnének a sötét anyag, a sötét energia, valamint az exobolygók tekintetében. Az űrteleszkóp ráadásul a szintén fellőni tervezett Tiangong 3 űrállomás közelében keringene, ezáltal pedig a logisztikai és karbantartási feladatok is leegyszerűsödnének.


Ez a követelmény persze további kérdéseket is felvet, hasonló programmal ugyanis eddig még egyik fél sem kísérletezett. Kétségtelen, hogy az űrállomás személyzete jóval rövidebb idő alatt eljutna az értékes eszközig és orvosolhatná az esetlegesen felmerülő problémákat, ehhez azonban pótalkatrészekre, még több utánpótlásra, valamint tökéletes koordinációra lenne szükség, amit nyilván nem egy-két hét alatt sajátíthatnak majd el. A Tiangong 3 két, 15 méter hosszú robotkarja mindenesetre nagy segítséget jelentene ebben, ám mindez egyelőre csak a fejekben él, középtávú tervként.

A kínai tervek alakulásáról és azok végrehajtásáról természetesen a továbbiakban is beszámolunk majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások