Harmadszor is visszatért a Blue Origin rakétája

Harmadszor is visszatért a Blue Origin rakétája

2016. április 5. 02:08, Kedd
A SpaceX 30 százalékkal tudná csökkenteni a költségeket, ha ugyanez sikerülne nekik.

Jeff Bezos, az Amazon elnöke, saját Twitter-oldalán számolt be a hírről, miszerint másik cége ismét sikeres fellövést hajtott végre, amelyet követően a New Shepard immár harmadszor tért vissza egy darabban, készen állva az ismételt felhasználásra. Ezzel nagyot léptek előre az olcsó űrutazás területén.

A hivatalos bejelentésből kiderül, hogy a Texasban végrehajtott újabb próba gond nélkül folyt le. Ennek során a rakéta elérte a kívánt, 103 kilométeres magasságot, majd pedig megkezdte süllyedését, amelynek utolsó fázisában a később legénységet szállítani hivatott kapszula külön ért földet, a rakéta maga pedig az utolsó pillanatokban kapcsolta újra be a hajtóművet, hogy a megmaradt üzemanyagot a lassulásra, majd pedig a finom földet érésre használja fel. A tavaly novemberi és a januári teszt után ez volt a harmadik út, amelyet ugyanazzal a rakétával tettek meg, az első lépés tehát megoldottnak tűnik.


A Blue Origin első, több útra tervezett rakétája ugyan megsemmisült az első próbarepülésen 2015-ben - bár a rakéta szállította űrkapszula sikeresen landolt a Földön -, azonban a második már űrtörténelmet írt: 2016 januárjában ez lett az első űrrakéta, amely a még üres kapszulával együtt kétszer tért vissza sikeresen a világűrből. Jeff Bezos a teszt előtt írt Twitter üzenetében elárulta, hogy a függőleges landolás megkezdésekor a rakéta hajtóműve alig 1,1 kilométerrel a földfelszín felett lép ismét működésbe. Amennyiben valami balul süt ki, a szerkezet hat másodperc alatt a földnek csapódik.

A SpaceX a maga részéről eddig csak egyszer tudta megoldani a visszatérést, ez szintén a szárazföldön következett be, ám azt a rakétát inkább elteszik emlékbe, dacára annak, hogy elmondásuk szerint meglepően jó állapotban kapták vissza. Április 8-án ismét a tengeren történő landolással kísérleteznek majd, amely eddig egyszer sem sikerült, azt azonban már március közepén, a Satellite 2016 konferencián elmondták, hogy az újrafelhasználás megvalósulása esetén további 30 százalékkal szeretnék csökkenteni a fellövések költségét, amely így 61 millió helyett csak 43 millió dollárba kerülne.

A két cég közötti eltérés, hogy míg a Blue Origin az első körben a szuborbitális pályát célozta meg, addig a SpaceX a nagyobb és erősebb Falcon 9 rakétával juttat el a kijelölt helyre műholdakat és az ISS-re szánt rakományokat - ez utóbbi megnehezíti a visszatérést, amit még tovább bonyolít a tengeren történő megvalósítás módszere.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások