Megvan a Jurassic World 2 rendezője

Megvan a Jurassic World 2 rendezője

2016. április 24. 13:20, Vasárnap
Megtalálták Colin Trevorrow utódját.

J.A. Bayona fogja rendezni a Jurassic World második részét. Az árvaházzal befutó spanyol rendező első hollywoodi munkája A lehetetlen volt, idén pedig a Szólít a szörny (When a Monster Calls) című filmet láthatjuk tőle. Az executive producerek között ott lesz ismét Steven Spielberg, valamint az előző rész rendezője, Colin Trevorrow.

A Jurassic World 2 2018. június 22-én kerül majd bemutatásra, a főszereplője ismét Chris Pratt és Bryce Dallas Howard lesz, a forgatókönyvét az első rész rendezője, Colin Trevorrow és Derek Connolly fogja írni, azonban mivel előbbi a Star Wars IX. epizódját fogja készíteni, új rendező után kellett nézni, bár az is igaz, hogy a Universal stúdió részéről korábban kijelentették, hogy minden Jurassic-epizódnak más stílust kívánnak adni, így más és más rendezővel fognak dolgozni.

MInt ismeretes, a Jurassic World hatalmas sikert aratott a mozikban, minden idők harmadik legsikeresebb filmjévé vált lepipálva a Halálos iramban 7-et és a Bosszúállókat is - bár azóta természetesen az új Star Wars megelőzte. Világszerte 1,67 milliárd dollár bevételre tett szert: Amerikában 652 millióra, a világ többi részén pedig 1,018 milliárdra.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások