Megvan az új Jack Ryan

Megvan az új Jack Ryan

2016. április 30. 05:35, Szombat
John Krasinski lett az új Jack Ryan.

Még tavaly derült ki, hogy az Amazon tévésorozatos formában folytatja Jack Ryan kalandjai, most pedig a Deadline arról adott hírt, hogy sikerült megtalálni a széria címszereplőjét, aki nem más lett, mint John Krasinski. Érdekesség, hogy a karakter 1984-es könyves debütálása összesen öt mozifilmben volt főhős, s négy különböző színész is eljátszhatta: először Alec Baldwin, majd kétszer Harrison Ford, utána következett Ben Affleck, míg legutóbb Chris Pine.

Tom Clancy népszerű regényhőséről a Paramount stúdió tévés kirendeltsége gyárt sorozatot az Amazonnak, az első részt Graham Roland írta Carlton Cuse közreműködésével, az egyik produkciós partner pedig az a Platium Dunes lesz, melynek egyik alapítója Michael Bay. Bár a tévésorozat természetesen Clancy figurájára fog épülni, azonban nem a könyvek direkt adaptációja lesz, habár az egyes epizódok minden bizonnyal fognak meríteni a regényekből is. A napjainkban játszódó történet középpontjában a fiatal Ryan fog állni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások