Önjáró teherautókat fejlesztenek a Google egykori munkatársai

Önjáró teherautókat fejlesztenek a Google egykori munkatársai

2016. május 19. 16:07, Csütörtök
Négy szakember januárban startupot alapított és a tehergépkocsik fejlesztésére összpontosít.

A vállalat neve Otto és az alapítók között van Anthony Levandowski, aki a Google első önállóan közlekedő gépkocsiját készítette. A négy alapító közül három a webes konszern korábbi munkatársa volt. A 40 alkalmazott közül sokan az Apple, a Cruise Automation, a Here Maps vagy éppen a Tesla munkatársai voltak egykor. Az Otto bejelentése alapján a cél az, hogy 4,3 millió kamion működését optimalizálják. Ilyen járművek szállítják az Amerikai Egyesült Államokban az árucikkek 70 százalékát, ami évente 14 milliárd tonnának felel meg. A teherautókat olyan technikával szerelnék fel, amelynek segítségével képessé válnak az önálló működésre.


Az Otto szerint napjainkban hét kamionból egy üresen közlekedik az utakon, az intelligens járműtechnikákkal ezt is optimalizálni lehet. A vezetők napjainkban egy évben átlagosan 100 éjszakán át vannak úton, a technológia alkalmazásával a sofőrök is többet pihenhetnek. Az Otto eddig a Volvo három modelljét szerelte fel a létrehozott csomaggal, amelyben vannak kamerák, LIDAR és radar. A felszerelés az új kamionok 100 000 és 300 000 dollár közötti árának töredékébe kerül. Az érintett tehergépkocsik már meg is tették az első tesztmérföldeket és volt, hogy a járművek teljesen önállóan közlekedtek. A következő szint az lesz, hogy a teherautók 100 mérföldön át közlekednek majd önállóan, robotpilóta segítségével.

A rendszer teljes automatikusan fog működni, de egyelőre csak autópályás használatra tervezték. Az Otto álláspontja szerint a vezető nélküli kamionok csak hosszú távon lesznek megvalósíthatók.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások