A TV2-nél már nem a Till-Liptai műsorvezető duó a legmenőbb

A TV2-nél már nem a Till-Liptai műsorvezető duó a legmenőbb

2016. május 19. 13:09, Csütörtök
A Majoros-Ördög páros kapta a TV2-nél a csatorna legújabb Megasztár-klónját.

Ördög Nóra és Majoros Péter vezetésével indul el ősszel a TV2 énekeseket kereső valóságshow-ja, a Star Academy. A műsorban meglelt fiatal tehetségek a tervek szerint heteken keresztül ideális körülmények között, profi felkészítőtanárokkal és vendég előadókkal készülnek a hétvégi élő show-kra, hogy a nézők és a zsűri szavazatai alapján eldőljön, ki viszi haza a 40 millió forint értékű fődíjat. A csavar az lesz mindebben, hogy mindezt napi adások révén a nézők is láthatják, pont úgy, ahogy a Megasztár egyik korábbi szezonjában is.

A Star Academy eredetileg holland formátum, több, mint tíz éve találták ki, tehát igen sokáig tartott, míg eljutott hozzánk. A produkciót az IKO készíti, amely közel húsz éves televíziós műsorgyártási tapasztalattal bír, s a TV2 minden bizonnyal abban bízik, hogy a cég véget vet a csatorna blamáinak, már ami az énekes realityket illeti, hiszen a Megasztár 6 elhasalását, megszüntetését követően a The Voice és a Rising Star is eltűnt a képernyőről.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások