Mindenhol csökken az X-Men-sorozat népszerűsége

Mindenhol csökken az X-Men-sorozat népszerűsége

2016. május 29. 13:53, Vasárnap
Az Apokalipszisnek nem csak a kritikái lesznek gyengébbek.

Már Amerikában is látható az X-Men: Apokalipszis, és a nyitónapi eredmények alapján a 20th Century Fox bizony azt kényszerül konstatálni, hogy a sorozat iránt némiképp megcsappant az érdeklődés, de persze szó sincs komolyabb érdeklődésvesztésről. Míg az előző rész, Az eljövendő múlt napja ugyanis két éve 35,5 millió dolláros első nappal debütált, addig a folytatás pénteken (és a csütörtöki elővetítések során) csak 26,4 millió dollárig jutott.

Az előző rész startja 111 millió dolláros négy napos nyitányt jelentett a filmek, a mostani kezdés a becslések szerint 80 millión túli első hétvégére lesz jó az Apokalipszis számára, azonban többre nem nagyon. Ez persze azt is jelenti, hogy a filmnek nincs sok esélye arra, hogy elérje Az eljövendő múlt napjai 234 millió dolláros amerikai bevételét, de persze azért az azt megelőző Az elsők 146 millió dollárját még így is le fogja pipálni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások