Újabb 80-as évekbeli "klasszikust" dolgoznak fel

Újabb 80-as évekbeli "klasszikust" dolgoznak fel

2016. június 8. 19:43, Szerda
A Csobbanásból is új verzió készülhet.

Brian Grazer egy, a CNBC-nek adott interjújában azt találta nyilatkozni, hogy már nincs olyan messze a Csobbanás (Splash) című nyolcvanas évekbeli Tom Hanks-film modern feldolgozása. A producer elmondta, hogy Ron Howarddal közösen alapított produkciós cége, az Imagine Entertainment fejleszti éppen a film forgatókönyvét, melyben lesz egy csavar, amit majdnem elájult az interjúban Grazer, de végül csak annyit mondott, hogy a filmet nem az ember karakter szemszögéből fogják elkészíteni, s miután a kérdező felvetette, hogy vajon a sellőéből-e, a válasz azt volt, hogy "valami hasonlót" terveznek, de nem azt.


A film rövid szinopszisa a következő, ha még nem látta volna valaki: " Amikor Allen Bauer, a sikeres fiatal üzletember végre megtalálja álmai asszonyát, úgy véli, semmi sem állhat szerelmük útjában. Hiszi, mert nem tudja, hogy frissen elcsábított barátnője nem csak él, mint hal a vízben, hanem halként él a vízben. Vagyis csak félig, ugyanis gyönyörű, hosszú combjai azonnal narancssárga uszonnyá változnak, amint víz éri őket. A férfi sokáig nem is sejti, hogy Madison egy igazi hableány, és a sellőlány sem tudja, hogyan mondja ezt el szerelmének. Egy napon azonban mindenre fény derül."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások