Megvan, mikor láthatjuk a Fűrész 8-at

Megvan, mikor láthatjuk a Fűrész 8-at

2016. július 16. 20:26, Szombat
2017-ben érkezik az új Fűrész-mozifilm.

A Lionsgate stúdió a napokban több tervezett filmjének is bejelentette a premierdátumát, kiderült az is, hogy az új Fűrész-epizód október 27-től lesz látható Amerikában. Az új részről szóló hírek 2013-ban jelentek meg először, akkor arról volt szó, hogy a sorozat felélesztése természetesen egy új irányvonallal is járna, tehát valószínűleg nem a már korábban megismert karakterek térnének vissza. Egyelőre viszont semmilyen információ nincs a történetről, csak annyi biztos, hogy a rendező Michael és Peter Spierig lesz, akiktől legutóbb a Daybreakerst láthattuk.

A Fűrész-széria 2004 és 2010 között világszerte 874 millió dollár bevételt produkált a mozikban Amerikában és Amerikán kívül. Ráadásul az első film arról is nevezetes, hogy elindította a rendező, James Wan hollywoodi karrierjét. Wan tavaly a Halálos iramban hetedik részével minden idők hatodik legsikeresebb filmjét rendezte, idén pedig a Démonok között 2-t, mely az elmúlt évtized legsikeresebb horrorjává válhat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások