Bemutatkoznak a Mafia 3 körzetei

Bemutatkoznak a Mafia 3 körzetei

2016. augusztus 11. 20:03, Csütörtök
Ismét kapott egy trailert a Mafia 3, ezúttal a különböző körzeteket ismerhetjük meg benne.

A 2K és a Hangar 13 a jelek szerint élvezetes formában hozza vissza a játékvilágba a Mafia sorozatot. A harmadik rész október 7-én jelenik meg és már eddig is láthattunk pár igen impozáns trailert, a mai friss videóban pedig a körzeteket és azok vezetőit láthatjuk. A Mafia III kapcsán voltak komoly fenntartásaink, hiszen az eredetiket készítő cseh csapat már nem vesz részt a munkálatokban, de a jelek szerint mindenki megnyugodhat.

A Mafia 3 főszereplője Lincoln Clay, az árva gyerek, aki egész életében a családot keresi, amit aztán a háborúban meg is talál valamilyen szinten. 1968-ban, mikor visszatér New Orleans-ba rögtön azzal kell, hogy szembesüljön, hogy az újdonsült családját az olaszok kiirtották és itt vesszük át az irányítást Lincoln felett.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások