Mókás neveket kaptak PES 2017 csapatai

Mókás neveket kaptak PES 2017 csapatai

2016. augusztus 21. 21:41, Vasárnap

Igen mókás képzeletbeli neveket kapta a PES 2017-ben a nem licenszelt csapatok.

Az mindig is ismert volt, hogy a Konami focis sorozata, a Pro Evolution Soccer nem minden csapat hivatalos licenszét tudja megszerezni és éppen ezért sokszor mókás látni, hogy milyen álneveket találnak ki a készítők, hogy azért valamilyen módon utaljanak arra, melyik is ez a csapat. Idén sem lesz ez másként, hiszen ma megjelent a játékhivatalos oldalán az összes ország összes csapatának elnevezése és bizony akadnak mókásak köztük.

Az már alapból érdekes, hogy a spanyol első ligából csak a Barcelona és az Atletico Madrid szerepel valódi nevén, de az összes többi inkább a csapat hivatalos zászlójának a színeit nevezi meg. Szintén hasonló a helyzet az angol ligában, ahol azonban inkább a városrészekre tesznek utalást. Így lehet a Chelsea a PES 2017-ben London FC, a Manchester United pedig Man Red. Itt is csak két csapat kapott hivatalos licenszet: a Liverpool FC és az Arsenal. Persze meg lehet változtatni manuálisan, így akinek van kedve és ideje, szépen átírhatja az összes csapat és focista nevét is. A PES 2017 szeptember 13-án jelenik meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások