Bajban a Mission: Impossible 6 - Tom Cruise túl sok pénzt akar

Bajban a Mission: Impossible 6 - Tom Cruise túl sok pénzt akar

2016. augusztus 22. 05:24, Hétfő
Megakadtak az új Mission: Impossible-rész előkészületei.

Bár már filmes vásárokon is erősen hirdették a Mission: Impossible, egyelőre konkrét cím nélküli hatodik részét, most egy kisebb fennakadást szenved el a produkció, hiszen a The Hollywood Reporter értesülései szerint felfüggesztették az előkészítést. A lépés oka pedig a lap alapján Tom Cruise gázsijának mértéke, egész pontosan a film nyereségéből való részesedés hányada.

A színész ugyanis nem az előző rész feltételei alapján akarja megszövegeztetni a szerződését, hanem olyan részben kíván részesedni, mint ahogy azt a Universal stúdió Múmia rebootja esetében teszi. Utóbbi filmnél azonban nyilván azért kap sokkal több pénzt Cruise, mert a stúdiónak létfontosságú volt, hogy az egyik legnagyobb névvel indítsák el új, szörnyfilmes univerzumukat. A késlekedés, valamint az előkésítés leállása hatására előfordulhat, hogy nem kezdődhet el januárban a forgatás, amivel a jövő év végi premier is veszélybe kerülhet.

Az már korábban megerősítést nyert, hogy a Mission: Impossible-sorozat ötödik részének írója és rendezője, Christopher McQuarrie vissza fog térni a hatodik részre is mindkét minőségében, s Tom Cruise (valamint feltételezhetően Ving Rhames, Simon Pegg és Jeremy Renner) mellett a Titkos nemzetben új szereplőként feltűnt Rebecca Ferguson is szerepelne az új felvonásban.

McQuarrie egyébként ezzel duplázó lesz, hiszen a korábbi M:I-részeket mindig más rendezte. Az első film 1996-ban Brian De Palma munkája volt, s nagy sikert aratott, Amerikában 181, a világ többi részén 277 millió dollár bevételt termelt. A Mission: Impossible 2 John Woo rendezésében készült el 2000-ben, a bevételek pedig megnőttek (Amerika - 216 millió dollár, Amerikán kívül - 331 millió dollár). A 2006-os harmadik részre, amit J.J. Abrams jegyzett, visszaesett az érdeklődés (Amerika - 134 millió dollár, Amerikán kívül - 264 millió dollár), viszont utána 2011-ben Brad Bird ismét felvirágoztatta a franchise-t a Fantom protokollal (Amerika - 209 millió dollár, Amerikán kívül - 485 millió dollár). És valószínűleg a Paramount stúdió McQuarrie-val sem elégedetlen, aki nagyjából hozta a Titkos nemzettel az előző epizód bevételeit (Amerika - 195 millió dollár, Amerikán kívül - 487 millió dollár).

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások