Alakul az Új csapás 3

Alakul az Új csapás 3

2016. szeptember 9. 05:13, Péntek
Már rendezője is van a Csapás-sorozat harmadik részének.

Jared Hess, a Nevetséges Napóleon és a Nacho Libre rendezője készítheti Owen Wilson és Jackie Chan főszereplésével a Shanghai Dawn című western-akciófilmet. Még tavaly májusban derült ki, hogy az MGM stúdió végre elkezdett lépéseket tenni a Shanghai Noon-sorozat régóta pletykált folytatásával kapcsolatban. Ha igaznak bizonyulnak a The Hollywood Reporter információi, akkor a rendező rövid időn belül másodjára dolgozhat együtt Wilsonnal, hiszen a most bemutatásra kerülő Mastermindsot is ő rendezte. A forgatókönyvet Al Gough és Miles Millar története alapján Theodore Riley és Aaron Buchsbaum írta.

A western-kungfu akciókomédia-sorozat első része itthon Új csapás (Shanghai Noon) címmel került bemutatásra a mozikba, s Amerikában 57, a világ többi részén pedig 42 millió dollár bevételt hozott, amit a Disney sikeresnek ítélt meg, így 2002-ben bemutatta a folytatást is, a Londoni csapást (Shanghai Knights). Ez a rész hazájában már 60 milliós bevételig jutott el, viszont Amerikán kívül csak 28 millióig. Érdekesség, hogy Owen Wilson már 2003-ban beszélt egy Shanghai Dawn című folytatástervről, ami Egyiptomban játszódott volna.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások