2016. október 19. 10:06, Szerda
Az amerikai igazságügyi minisztérium azt akarja elérni, hogy folytatódjon a korábbi per.
A Microsoft júliusban
nyert pert az Obama-kormány ellen, amely azt szerette volna, hogy bármikor hozzáférhessen a társaság egyik ügyfelének Írországban tárolt e-mailjeihez. A társaság megtagadta a kérést, ezért az Obama-kabinet megpróbálta jogi úton kikényszeríteni a hozzáférést. A New York-i fellebbviteli bíróság végül a vállalatnak adott igazat. Az amerikai igazságügyi minisztérium azt
szeretné, ha az eljárás folytatódna.
A szaktárca azzal
érvelt, hogy az ítélet korlátozza az országos nyomozásokat, továbbá akadályozza egy évente több ezer alkalommal bevetett nyomozati eszköz használatát. Indoklásuk szerint a döntés zavart és káoszt okozott a távközlési szolgáltatók körében, amelyek megpróbálták megvizsgálni a Stored Communications Act (SCA) amerikai törvény alapján kiállított házkutatási parancsokat és eleget tenni az azokban leírt dolgoknak. Az ítélet két évtizedes gyakorlatnak vetett véget egyik pillanatról a másikra.
Az igazságügyi minisztérium példaként említette a Google és a Yahoo! esetét. Mindkét óriáscég kínál felhőszolgáltatásokat és a felhasználói adatait a folyamatosan változó szervereken helyezi el. Ezek a gépek világszerte megtalálhatók. Ez a gyakorlat lehetetlenné teszi az USA bűnüldözői számára az egyes bűncselekmények lehetséges bizonyítékainak a megtalálását. A Microsoft viszont azzal érvelt, hogy a nyomozók bármikor hivatkozhatnak az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unióval között hatályos jogsegély-egyezményre, amely lehetővé teszi az írországi adatokhoz való hozzáférést. Emellett az amerikai kormány számára lehetséges alternatíva lehet a transzatlanti adatcserét biztosító megállapodás is.
David Cuddy, a Microsoft szóvivője
kijelentette, hogy ők támogatják a kongresszus és az igazságügyi minisztérium közötti együttműködést, azonban a 30 éves SCA egyáltalán nem vonatkozik a külföldön tárolt e-mailekre.