Lehet, hogy mégsem lesz A függetlenség napja 3

Lehet, hogy mégsem lesz A függetlenség napja 3

2016. október 20. 17:31, Csütörtök
Ha lefújják az új A függetlenség napja-epizódot, azzal csak a papírforma igazolódna.

Mindig kockázatos egy film premierje előtt annak folytatásáról beszélni, hiszen sokszor az adott film akkorát bukik, hogy nincs értelme második részt készíteni neki, elég csak nemrég a Fantasztikus Négyesre gondolni. Vagy éppen most A függetlenség napja - Feltámadásra. Míg a 20 évvel bemutatott első rész 306 millió dollár bevételt hozott Amerikában, addig a mostani film csak 103 milliót, és a 284 milliós nemzetközi bevétel is csak szépségtapasznak mondható, s nem csak azért, mert a költségvetés 165 millió dollár volt.

Persze hivatalos döntés még nincs arról, hogy folytatódik-e a sorozat, azonban a rendező, Roland Emmerich elmondta, hogy a franchise jövőjéről még nem született döntés (értsd: joggal vonjuk kétségbe, hogy lesz harmadik film), de ha születik és az pozitív lesz, akkor előfordulhat, hogy a tévében lesz látható a folytatás.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások