Töltőképernyő-mentes lesz a Tempest

Töltőképernyő-mentes lesz a Tempest

2016. november 22. 19:54, Kedd

A Mass Effect: Andromeda új hajója, a Tempest nem kap semmilyen töltőképernyőt vagy liftet.

A Mass Effect sorozatban a Normandy egy viszonylag nagy kiterjedésű űrhajónak számított, melyben folyamatosan mászkálunk kellett és így tudtuk tartani a kapcsolatot a legénység többi tagjával. Ezen séták azonban néha tovább tartottak mint vártuk, hiszen az első részben lifteznünk kellett, a másodikban töltőképernyőket kaptunk, a harmadikban pedig egy biztonsági protokollt kellett megvárnunk, míg betöltötte a területet. Nos, a BioWare mai bejelentése szerint az új hajónk fedélzetén, a Tempesten nem lesznek ilyen gondjaink.

A Tempest ugyanis elsőre betölti a teljes fedélzetet és nem lesz semmi további várakozás. Ennek ellenére a fedélzet hatalmas lesz, de a különböző szintek között nem kell majd várnunk semmire. Az is kiderült, hogy Joker, a pilóta sem lesz már a társunk (ez mondjuk nem meglepő, hiszen ő az induláskor javában a Normandyn ténykedik), de nem is embert kapunk majd, hanem egy salarit. A Mass Effect Andromeda valamikor jövőre jelenik meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások