A felhasználók fele nem fizet az alkalmazásokért

A felhasználók fele nem fizet az alkalmazásokért

2017. január 31. 18:11, Kedd
A Gartner piackutató cég közölte, hogy az emberek több mint fele nem akar a mobil szoftverekért pénzt kiadni, viszont akik hajlandók fizetni, azok nagy valószínűség szerint az alkalmazásokon belüli (in-app) vásárlásokra is áldoznak.

Folyamatosan nő a programokon belüli vásárlásokra való hajlandóság. Stéphanie Baghdassarian, a Gartner kutatási igazgatója elmondta, hogy ha az emberek készek fizetni egy programért, akkor az alkalmazásokon belüli kiadásaik még tovább növekednek, ez 2015-höz képest már 26 százalékos. A megvásárolt letöltésekkel kapcsolatos kiadások viszont tavaly csak 4 százalékkal emelkedtek. Az aktuális felmérésből kiderült az is, hogy a szoftvereken belüli tranzakciók költsége átlagosan 11,59 dollárt tett ki, míg a letöltésekért átlagosan 7,67 dollárt fizettek az internetezők.

Egyetlen letöltésért általában csak nagyon minimális összeget kérnek el a fejlesztők. Azok a felhasználók, akik három hónapon belül több mint 15 dollárt adnak ki, általában appon belüli tranzakciók miatt teszik ezt. Ennek pedig jó okai vannak, elsősorban az, hogy a mobil programok nagy többsége 1,99 dollárba vagy kevesebbe kerül. Amennyiben viszont a szoftvereken belüli tranzakciókat is aktiválják, akkor az többnyire azt jelenti, hogy a felhasználók egy alkalmazást értékesnek minősítenek és ezért arra szívesebben költenek még több pénzt.


A fizetési hajlandóság megoszlik kor és nem alapján. A férfiak inkább adnak ki pénzt a programokért, ráadásul a nők nem csupán kevésbé hajlandóak erre, hanem kevesebb időt is töltenek a szoftverek használatával. A nők inkább csak kipróbálják az egyes alkalmazásokat, amiket ingyen kínálnak nekik és amelyek további funkcióinak használatáért már pénzt kérnek el a fejlesztők.

Az amerikai, brit és kínai 25 és 34 év közöttiek hajlandók a leginkább áldozni a programokra. Az átlagos elköltött összeg három hónapra 19 dollár, míg a letöltések esetében 13,40 dollár. A második helyen a 35 és 44 év közöttiek vannak. Az emberek a kor előrehaladtával egyre inkább hajlandók fizetni a szoftverekért. A 18 és 24 év közöttiek a letöltésekre 3,80 dollárt, míg az in-app tranzakciókra 12,10 dollárt áldoznak. A Gartner úgy becsülte, hogy e csoportok tagjai a jövőben sem változtatnak a szokásaikon.

Baghdassarian azt tanácsolta a marketingmenedzsereknek, hogy keressenek alternatívákat, például botokat vagy virtuális asszisztenseket alkalmazzanak az adott márkák optimális megerősítésére. A fejlesztőknek pedig a jövőben is hinniük kell a programokon belüli tranzakciós modellben.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások