2017. február 8. 08:44, Szerda
A közösségi utazásmegosztó gőzerővel építi a partnerkapcsolatait.
Travis Kalanick, az Uber vezérigazgatója
bejelentette, hogy kooperálnak a Daimlerrel, amely a világ egyik legnagyobb autógyártója. A konszern a jövőben az Uber technológiáját használhatja majd a saját kísérleteihez. A közösségi utazásmegosztónak Pittsburgh városában van a műszaki központja. Az együttműködés keretében a két fél az önállóan közlekedő gépkocsik fejlesztésére fog összpontosítani.
A menedzser elismerte, hogy nagyon nehéz autonóm módon közlekedő közúti járművet készíteni és ezért segítséget kerestek. Az Uber és a Daimler közötti kooperáció stratégiai szövetség lesz, amelynek részeként a társaságok tovább fejleszthetik robotautó-technológiáikat. A Daimler biztosítja majd a tesztelésre szánt gépkocsikat. Kalanick hozzátette, hogy szembesültek azzal is, hogy a biztonság mennyire komoly téma az önállóan közlekedő közúti járműveknél. A cél az, hogy csökkenthető legyen a halálos közúti balesetek száma, s miután nekik nincsenek megfelelő tapasztalataik az autók építésével kapcsolatban, ezért kellett kellett egy megfelelő partnert találniuk.
Tavaly júniusban
derült ki, hogy Uber-Fiat együttműködés jöhet létre, majd Travis Kalanick kijelentette, hogy a Volvo az év végéig 100 darab XC90 típusú gépkocsit
szállít le az utazásmegosztó platformnak. Az Uber Pittsburgh városában akar teszteket végezni, az utasai egy részét robotjárművekkel szállítaná.