Előzetest kapott a Dumaszínházasok tévésorozata

Előzetest kapott a Dumaszínházasok tévésorozata

2017. február 9. 18:20, Csütörtök
Nemsokára indul a Tóth János.

Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója, a Tóth János című 52 részből álló, epizódonként 26 perces sorozat, mely március 9-től hetente csütörtök esténként 20.30-tól lesz látható a Duna Televízión. A sorozat főszerepében Mucsi Zoltán, Csémy Balázs, Kőszegi Ákos, Bozó Andrea, Rujder Vivien, László G. Attila, Csoma Judit, és Szabó Simon látható. Az előzetes némi ízelítőt ad abból, hogy mire kell számítanunk.


A forgatókönyveket vezető íróként az első 26 epizódban Litkai Gergely jegyzi, a sorozat második 26 epizódjának írásában pedig Lengyel Balázs vezetésével négyen osztoznak: Kovács András Péter, Vinnai András, Kormos Anett és Szabó Bori. A sorozat vezető rendezői feladatain Nagypál Orsi és Lakos Nóra osztozott.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások