Londoni Expo nagyágyúkkal

Londoni Expo nagyágyúkkal

2000. augusztus 19. 15:43, Szombat
Olyan nagyvállalatok, mint az Iomega, az IBM, a Quark és a Macromedia is jelezték már, hogy szeretnének kiállítani a Londonban megrendezésre kerülő Expo 2000 rendezvényen.

A londoni vásárra két napon keresztül lehet majd kilátogatni, szeptember 29. és 30. között.

Az Expo 2000 a Macintosh technológiákat forgalmazó, szállító és gyártó cégek rendezvénye is. A kiállítók között találjuk majd a Microtek, Wacom, Stockbyte és több nagy vállalkozást is.

A show főszervezője, az International Exhibitions and Conferences jelenleg tárgyalásokat folytat a Microsofttal, hogy jelenjenek meg a rendezvényen, de a szoftveróriás hivatalosan még nem jelentkezett a kiállítók sorába.

Az Apple úgy döntött, hogy nem vesz részt az eseményen, mert a párizsi Apple Expóra koncentrál, mely szeptember 13. és 17. között lesz látogatható.

Az Apple mellett az Adobe sem lesz jelen.

Miután International Exhibitions and Conferences több mint 5,000 ingyenes belépőt osztott szét, úgy döntött, hogy még többet bocsát a belépők rendelkezésére. A cég célja, hogy elérje a 15,000-es látogatószámot.

Az Expo 2000 rendezvényt a MacUser angol magazin támogatja. A show-t nem hivatalos Apple kiállításként tartják nyilván. Megrendezésére Londonban, a Business Design Center-ben kerül sor.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások