A mobil eszközöknél VP9 kodekre vált a Netflix

A mobil eszközöknél VP9 kodekre vált a Netflix

2017. március 6. 23:22, Hétfő
A streamekhez így azonos képminőség mellett feleakkora adatrátára van szükség.

A szolgáltató a barcelonai Mobil Világkongresszus kapcsára időzítette a bejelentését. A cég jelezte, hogy a következő hónapokban a VP9 kodekre és a Dynamic Optimizer nevű megoldásra fog átváltani, így drasztikus mértékben csökkenthető lesz az okostelefonokon és táblagépeken való videolejátszáshoz szükséges adatráta.

A Netflix az eddig alkalmazott H.264 kodek helyett a jövőben a Google által megalkotott VP9 kodeket használja majd. Ez némileg meglepetés, hiszen a logikus lépés a HEVC (H.265) kodekre való váltás lett volna. A VP9 előnye, hogy az Androidot is támogatja a 4.4-es verzió (KitKat) óta. A felvételek tömörítésében az igazán nagy feladat a Dynamic Optimizer nevű megoldásra fog hárulni, amely a platform saját fejlesztése és amely minden egyes filmet elemez. Az algoritmus a képi tartalom összetettségének a függvényében meghatározza a bitrátát. A kódolási folyamatba bármikor be lehet avatkozni. Az új optimalizáló kifejlesztésére azért volt szükség, mert az eddigi tömörítések elérték a határaikat.


A H.264 és a VP9 kodekkel készített felvételeket összehasonlítva a különbség jól látható szabad szemmel is: a VP9-es videónak sokkal élesebb képe van. A Netflix által használt úgynevezett adaptív streaming, amelynél a bitrátát a rendelkezésre álló sávszélesség függvényében növeli vagy csökkenti, az új kódolási eljárással is teljesen használható marad. A Netflix azt nem árulta el, hogy mikorra valósulhat meg az átállás. Ennek elsősorban az az oka, hogy a teljes kínálatot újra kell kódolni. A felhasználóknak egy darabig még várniuk kell, de hosszú távon mindenképpen jól járnak majd.

A Google már 2013 májusában bejelentette a VP9-es nyílt tömörítési szabványt. Ez többek között a YouTube esetében is működik, ha a használt böngésző támogatja a VP9 alkalmazását.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások