2019-ben jön a Wasteland 3

2019-ben jön a Wasteland 3

2017. március 24. 16:59, Péntek
Brian Fargo a Wasteland 3 premierje után visszavonul a játékfejlesztéstől.

Az inXile és Interplay alapítója, Brian Fargo ma hivatalosan is bejelentette, hogy a jelenleg futó projektje, a Wasteland 3 megjelenése után végleg visszavonul a játékvilágból. Persze ez még elég messze, hiszen az RPG premierje csak 2019-ben lesz esedékes, de ez egyben azt is jelenti, hogy a játékvilág elveszít egy igen termékeny és biztos kezű játékfejlesztők, akinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Fallout 1-2, a Baldur's Gate vagy a Torment: Tides of Numenera.

A Wasteland 3 a Team November egyetlen túlélőjének újabb kalandját mutatja meg nekünk. A sztori szerint hősünk a nukleáris tél által átalakított Colorado államban kell, hogy ismét megvesse a lábát, kialakítsa a központot és felvegye a harcot az ellenséges erőkkel. Minden egyes döntésünk hatással lesz az állam további sorsára és ezért jól meg kell fontolni, mikor mit cselekszünk. A megvalósítás marad a megszokott izometrikus megoldásnál, ami nagyon jól is áll a címnek. És szerencsére kapunk ko-op módot is, így akár az egész történetet letudhatjuk egy haverunkkal.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások