Jön a Xiaomi Mi 6 és Mi 6 Plus

Jön a Xiaomi Mi 6 és Mi 6 Plus

2017. március 31. 18:08, Péntek
Tisztul a kép, mindkét telefon az új Snapdragon chipet kaphatja meg.

A mostanában kissé lendületet vesztő Xiaomi kapcsán a két új zászlóshajó közelgő megjelenése tartja lázban a fanatikusokat, erről pedig már korábban megjelent néhány információ. Most végre tisztulni látszik a kép, legalábbis a várható hardvert illetően.

Amíg a előzetesen megjelent pletykák némileg egymásnak ellentmondó specifikációval kecsegtették a felhasználókat, addig most a kínai Weibo közösségi portálon felbukkant részletes lista viszonylag egyértelmű helyzetet vázol fel. Eszerint mindkét új telefon a Snapdragon 835 chipet kapja meg, vagyis a teljesítménnyel egészen biztosan nem lesznek gondok (itt inkább a darabszám és az utánpótlás kapcsán lehetnek bizonyos kétségeink), emellett pedig a támogatott felbontás is megegyezik majd, hiszen ez mindkét esetben az 1080p lesz. A Xiaomi Mi 6 ezen kívül egy 5,15 hüvelykes kijelzőt, 4 vagy 6 GB memóriát, egy 19 és egy 8 megapixeles kamerát, valamint egy 3200 mAh-s, nem cserélhető akkumulátort vonultatna fel.

Ami a Xiaomi Mi 6 Plus specifikációját illeti, itt a jóval nagyobb fizikai méret lehetővé teszi az 5,7 hüvelykes érintőképernyő alkalmazását, amelyet 6 GB LPDDR4-memória és egy 4500 mAh-s akkumulátor egészítene ki. A hátoldalon várhatóan egy 12 megapixeles iker-kamera jelenik majd meg, ebből a jelek szerint csak az egyik példányt sorolják itt fel (még folyik a vita a szenzor kapcsán, ez egyesek szerint itt is a Sony IMX400 lenne, míg mások az IMX362-re szavaznak), míg az előlapi változat ezen a készüléken is 8 megapixeles lesz. Az európai LTE-sávok támogatása megoldott, ezzel tehát nem lesz gondunk.

Mindkét készüléken az MIUI 8 kezelőfelület fut majd, amíg azonban az Mi 6 az Android 6 Marshmallow verziót futtatná, a nagyobbik testvér már az Android 7 Nougat szoftverre épülne.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások