Minden drón azonosító­számot kaphat

Minden drón azonosító­számot kaphat

2017. március 30. 08:51, Csütörtök
Az egyik gyártó könnyebbé tenné a robotrepülőgépek azonosítását.

A DJI kínai cég azzal a javaslattal állt elő, hogy a pilóta nélküli légi járművek a jövőben továbbítsák a pontos helyzetükre vonatkozó információkat és a regisztrációs számukat. Mindez jelentős mértékben megkönnyítené az eszközök azonosítását.

A DJI javaslatának értelmében a drónok pontos helyzetére vonatkozó adatok és a regisztrációs számok továbbítása folyamatosan történne. Ez könnyen megvalósítható lenne, hiszen a robotrepülőgépek már eleve fel vannak szerelve kommunikációs rendszerrel, amely erre a célra is kiválóan felhasználható. Egy megfelelő vevőegységgel az adatokat bárki fogadni tudná. Az adatbázishoz ugyanakkor elsősorban a rendőrségek és a légi közlekedési hatóságok férhetnének hozzá, hogy az azonosítókód alapján megállapíthassák a tulajdonosok személyazonosságát.

A DJI a koncepciót az autóknál alkalmazott rendszámokhoz hasonlította. Azokat is bárki leolvashatja, de csak a hivatalos szervek azonosíthatják a tulajdonost. Így elvileg a felhasználók magánélethez fűződő joga sem sérülhet. A gyártó már bemutatta a koncepciót a Pilóta Nélküli Járműrendszerek Nemzetközi Szövetségének (AUVSI). Az ágazati szervezet jelenleg is gyűjti a dróngyártók javaslatait azzal kapcsolatban, hogyan lehetne nagyobb távolságból is megfelelően azonosítani a robotrepülőgépeket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban