Ez első Itanium processzorok 733 MHz-en

Ez első Itanium processzorok 733 MHz-en

2000. augusztus 23. 21:57, Szerda
Intel Fejlesztői Fórumon kilenc számítógépgyártó is büszkén mutogatta új Itanium processzorral dolgozó termékeit, azonban nem beszélhettek arról, hogy milyen órajelűek ezek az új központi egységek.

Az Intel csalódást okozott néhány embernek, amikor végre bejelentette, hogy az első Itanium processzorok 733 MHz-n, nem pedig a beígért 800 MHz-s órajellel dolgoznak.

Mike Fister, az Intel Enterprise Platform Group alelnöke így nyilatkozott: "A terméket úgy mutattuk be, hogy 733 és 800 MHz-s órajel között fog majd dolgozni. Jelenleg 500 és 733 MHz között használhatjuk őket, de a laborokban már tesztelik a 800 MHz-s változatot is. Nem akarunk egy olyan terméket piacra dobni, ami éppen most jött le a gyártósorról."

Az Intel szóvivői nem győzik hangsúlyozni, hogy nagyon kicsi a teljesítménykülönbség a 733 és a 800 MHz-s processzoroktól, de a vásárlók csalódottak. Nem először. Az Intel-nek már egyszer el kellett halasztania a processzorok piacra dobását, mert a fejlesztés folyamán több kudarcélmény érte a céget. Olyan problémák léptek fel, melyek következtében akkor két évre halasztották az Itanium megjelentetését.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások