Gyűjtőváddal nézhet szembe a Tesla Motors

Gyűjtőváddal nézhet szembe a Tesla Motors

2017. április 24. 19:09, Hétfő
Az autógyártó három ügyfele összefogott azért, hogy közösen nyújthassanak be keresetet.

A vásárlók azzal vádolták meg a Tesla Motors-t, hogy olyan robotpilóta-funkciókat kínált, amelyeket az emberek vagy soha nem kaptak meg vagy nem tudtak használni. Vagyis a Tesla az álláspontjuk alapján úgy járt el, hogy megtéveszthette az ügyfeleit.

Mint kiderült, mind a három férfi a gépkocsija megvételekor megrendelte a biztonsági funkciókat kínáló prémium csomagot, azt azonban vagy egyáltalán nem vagy csak késve kapták meg. Egyikük közölte, hogy nem vásárolt volna meg olyan járművet, amelyben nincs automatikus vészfék, ami az előző autójánál - egy Audi A7-esnél - szabvány volt. Csak hónapokkal később kapta meg a szükséges szoftverfrissítést, amely viszont túl veszélyes volt a használathoz. A rendszer ugyanis kiszámíthatatlan módon reagált, nem tartotta a gépkocsit a forgalmi sávokban, feleslegesen fékezett és nem tudott lassabban haladni vagy megállni, ha akadályok kerültek az útjába. A két másik felperesnél is ugyanez volt a helyzet.

Az egyik ügyfélnél például károk keletkeztek, mert egy olyan modellért fizetett, amelyet szabvány biztonsági funkciókkal hirdetett meg eladásra a vállalat és amelyik ennek ellenére még mindig nem rendelkezik ezekkel a funkciókkal. Az illető továbbá 5000 dolláros prémium felárat fizetett ki a kibővített robotpilótáért, de az még mindig nem működik megbízhatóan. A Tesla szerint a tervezett eljárás nem több egy tisztességtelen lejárató kísérletnél és a közzétett keresetben számos tényt hamisan jelentettek meg.

A Tesla Motors jelenleg már a legértékesebb amerikai járműgyártó, miután lekörözte az eddig listavezető General Motors-t is a piaci tőkeértéke alapján.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások