Csalódást keltő A galaxis őrzői 2 szereplése?

Csalódást keltő A galaxis őrzői 2 szereplése?

2017. június 28. 12:32, Szerda
Sokan gondolták, hogy a második A galaxis őrzői-epizód tarolni fog.

A galaxis őrzői 2 hatalmas siker, ehhez kétség sem férhet, azonban az első rész is nagy siker volt, és olyan jó fogadtatásban részesült, annyian találtak rá utólag a filmre, hogy azt hihettük volna, hogy a második rész simán le fogja pipálni bevétel tekintetében, és akár a milliárdosok klubjába is beléphet. De ez nem így történt, hiszen a film nem hozott sokkal több bevételt, mint az előzménye.

Míg az első rész Amerikában 333 millió dollárig jutott el, addig a második 381 milliót szedett össze eddig, ami szép növekedés. Amerikán kívül is rápakolt a folytatás az első részre, hiszen 471 milliónál tart, szemben a 440 millióval, ami nem tűnik túl nagy gyarapodásnak, és igazából a nemzetközi szereplésben keresendőek annak az okai, hogy a film nem törte át az egymilliárdos bevételi határt. Amerikában ugyanis hiába hozott alig 20 millió dollárral kevesebb dollárt a konyhára, mint az Amerika kapitány: Polgárháború, a világ többi részén meg sem közelítette annak 745 millió dolláros bevételét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások