10 éve jelent meg az iPhone

10 éve jelent meg az iPhone

2017. június 30. 11:47, Péntek
Az első év kudarcos volt, a szoftverbolt viszont mindent megfordított.

Az Apple gőzerővel készül új generációjának bemutatójára, eközben azonban világszerte megemlékeztek az első iPhone elrajtolásáról, amelyre kereken egy évtizeddel ezelőtt került sor. A helyzet azóta alaposan megváltozott, ebben pedig fontos szerep jutott a cégnek.

2007-ben mutatta be Steve Jobs a nagyközönségnek az első készüléket, amely egyben az okostelefonos forradalmat is útjára indította. A visszaemlékezésekben kiemelik, hogy a 2007 júniusát követő néhány hónap meglehetősen rosszul sikerült, az eladási adatok messze a várakozások alatt maradtak, amiben nyilván az is szerepet játszott, hogy a telefon kizárólag az AT&T hálózatán volt használható, maga az élmény pedig túlságosan új és az addigiaktól eltérő volt. Egy évre rá azonban elindult az AppStore, ennek kínálata gyors ütemben bővült, a felhasználók (és a fejlesztők) pedig hamarosan rákaptak az új korszak ízére, ahogy egyre több területen jelentek meg (és kínáltak valamilyen előnyt) a különböző alkalmazások.


Akkoriban a Nokiákhoz képest hihetetlenül nagy volt a 3,5 collos kijelző

Azóta a cég 1 milliárd iPhone készüléket adott el, ezekben a hetekben pedig már az iOS 11 előzetesét ajánlják az érdeklődőknek, miközben a vállalat Tajvanon is megnyitotta első üzletét. A felmérések szerint a tábor nagyjából egynegyede váltana ősszel, amikor befutnak majd az új változatok, az ebből befolyó éves bevétel pedig immár meghaladja a 24 milliárd dollárt – a cégnek közismerten rengeteg készpénze van, amivel nem is nagyon tudnak mit kezdeni. Ma már a kiterjesztett valóság, a térképes és lokációs szolgáltatások, valamint a 3D-játékok viszik a prímet, míg 10 évvel ezelőtt az MP3-lejátszás jelentette az egyik legfontosabb funkciót, ahol az iPod révén volt is mire alapozniuk.

Tekintettel arra, hogy immár 2 milliárd ember rendelkezik valamilyen okostelefonnal (többnyire az Android szoftverre építve), a piac felnőttnek tekinthető. Kérdés azonban, hogy az Apple mennyiben tud majd lépést tartani a kínai gyártókkal, akik globális szinten is tarolnak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások