Gamer-telefont kínál egy kínai gyártó

Gamer-telefont kínál egy kínai gyártó

2017. július 8. 12:49, Szombat
Ez pedig fizikai gombokkal és erős hardverrel jelenne meg Európában.

A kínai illetőségű Snail Mobile még 2014 közepén vásárolta fel a korábban a PS Vita konzolt lekoppintó iReadyGo céget, ezt pedig egy évre rá követte a W3D névre keresztelt gamer-okostelefon. A vezetés most egy második változattal bővítené a kínálatot.


A gyártó ugyan csak a rövid időn belül megrendezendő ChinaJoy alatt szerette volna bemutatni a készüléket, a sorozatgyártást megelőző korai példány azonban már az MWC Sanghaj alatt megtekinthető volt, így egyes szemfüles felhasználók rögtön össze is foglalták a fontosabb tudnivalókat. Ebből megtudhatjuk, hogy az új i7 a kontrollerekről ismerős fizikai gombokkal csábítaná magához a fanatikusokat, a kereken 6 hüvelykes érintőképernyő és az 1080p felbontás mellett pedig kellően erős hardvert kínálna, hogy a teljesítménnyel se legyen különösebb gondunk. Ennek megfelelően a tízmagos MediaTek Helio X20 chip, 6 GB memória, valamint egy 64 GB-os tároló áll majd rendelkezésünkre.


Ehhez egy 16 megapixeles hátoldali és egy 5 megapixeles előlapi kamera, a szintén méretes, ezúttal 6000 mAh-s akkumulátor, dual-SIM opció, sztereó hangszórók, a hagyományos 3,5 mm-es jack csatlakozó, valamint a már említett D-pad csatlakozik, mégpedig az USB Type-C kíséretében. Ami a külsőt illeti, a cég itt egy még jobb, némileg optimalizált kivitelt ígér, ami szerintük még a július 30-án esedékes rajt előtt elkészül. Kapható lesz még egy prémium változat is, amely 8 GB memóriával és egy alapesetben 128 GB-os belső tárolóval nyújtana még többet, természetesen némileg magasabb áron.


A Snail a többi régióban is piacra dobná a készüléket, azt azonban nem árulták el, hogy Európa az augusztusra tervezett hongkongi rajt után pontosan mikor kerülne sorra. Az ár 280 és 300 dollár körül lesz, legalábbis a kínai piacon.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások