Visszatérnek a katakombák az Assassin's Creed Origins világában

Visszatérnek a katakombák az Assassin's Creed Origins világában

2017. augusztus 3. 22:33, Csütörtök
Az Assassin's Creed 2-ben megismert katakombás játékmenet is visszatér az Originsben.

A Ubisoft az eddig mutatott információk alapján nagyon jól tette, hogy pihenőre küldte az Assassin's Creed sorozatot, hiszen az Origins a széria alapjaihoz is hozzá mer nyúlni és így talán ismét, a második rész színvonalát elérő epizódot kaphatunk. A hasonlóság ráadásul nagyobb lesz mint elsőre gondoltuk volna, hiszen visszatér egy igen kedvelt játékmeneti lehetőség is az új epizódban. Az Origins ugyanis kihasználja a lehetőséget és visszahozza a katakombákat a programba. Ennek köszönhetően ismét megtornáztathatjuk majd az agyunkat, hiszen komoly kihívást nyújtanak majd ezen területek.

Az Origins egy trilógia első darabja lesz, mely az ókori Egyiptomban játszódik. A kor Kr.e. 1400 körül járunk majd, a második fejezetben Görögországba, a harmadikban pedig Rómába jutunk majd el. Az Origins hőse Bayek, Siwa szülötte, az egyiptomi katonai szervezet, a Medjay tagja és természetesen az Asszaszinok és a Templomosok közötti harc egyik fázisát ismerhetjük meg majd benne. Az Origins október 27-én jelenik meg.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások