Friss Iron Harvest trailer

Friss Iron Harvest trailer

2017. augusztus 20. 11:28, Vasárnap
Friss trailert kapott a stratégia Iron Harvest.

Tavaly novemberben jelentette be a német bázisú KING Art Games csapata az Iron Harvest címet kapott stratégiáját, mely ma kapott egy friss trailert. A program egy alternatív világban játszódik, melyben a technológia és az emberek mindennapjai teljesen összeforrtak, egy egészet alkotnak. Természetesen a háborúk így elkerülhetetlenné váltak és a három frakció folyamatosan hadakozik is egymással. Az Iron Harvest valamikor 2019-ben jelenik meg.

A Szász Birodalom a legerősebb és legfejlettebb állam az európai térképen, ám a nagy Háború eléggé megviselte őket is. Az emberek hite megrendült a Vezetőben és még saját emberei is próbálják eltávolítani őt a helyéről. A Lengyel Köztársaság az igazi középút és nem véletlenül éppen a másik két állam között helyezkedik el fizikailag is. Komoly történelemmel rendelkező állam, mely szeretné modernizálni a seregét. A végére maradt a Szovjet terület, mely a legnagyobb területtel és legtöbb lakossal rendelkezik. Ugyanakkor az elnyomás alatt álló nép nem biztos, hogy sokáig bírja még a harcokat.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások