Bemutatkozott a Meizu M6 Note

Bemutatkozott a Meizu M6 Note

2017. augusztus 29. 11:01, Kedd
A gyártó már be is mutatta készülékét, amely kedvező áron érkezik.

Augusztus közepén írtunk arról, hogy a Meizu hamarosan bemutatja soron következő megoldását, amely az M6 Note néven jelenik majd meg. Erre most sor is került, különösebb meglepetés pedig nem ér minket, ami elsősorban az előzetes híreknek köszönhető.

A hivatalos bemutató nem sokkal követte a Galaxy Note 8 ismertetését, itt pedig a korábban már látott hardveres specifikáció tárul elénk. A telefon ennek megfelelően egy 5,5 hüvelykes kijelzőt kapott, amely az 1080p felbontást támogatja, ehhez pedig egy immár teljes mértékben fém burkolat, a Snapdragon 625 chip, 3 vagy 4 GB memória, egy 16, 32, vagy akár 64 GB-os belső tároló, illetve egy kereken 4000 mAh-s akkumulátor társul, amely minden bizonnyal kellő üzemidőt biztosít majd – gyorsfeltöltéssel, ahogy az mostanában lenni szokott. Az előlapi fizikai gombba egy ujjlenyomat-olvasót integráltak, amivel szintén a divatot követik.


A hátoldalon egy iker-kamerát helyeztek el, ami a másik fontos trendhez illeszkedik, ez egy 12 megapixeles f/1.9 Sony IMX362, illetve egy 5 megapixeles érzékelőre támaszkodik, ez utóbbi a portréképeknél segít majd. Az előlapon ehhez egy 16 megapixeles példány csatlakozik, ez a szelfikamera nyilván bőven elegendő lesz a saját magunkat ábrázoló fotóknál, ami pedig a hivatalos megjelenést illeti, erre várhatóan Kínában, Indiában, valamint egyes nyugat-európai országokban kerül majd sor – tekintettel arra, hogy a cég többek között olasz illetőségű terjesztési csatornával is rendelkezik.

A hivatalos ár 164 és 254 dollár között mozog, ez nyilván a memória és a belső tároló méretétől függ, a vásárlók fekete, kék, illetve arany színben pompázó változatok közül választhatnak majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások