Hiány van az FC-PGA Pentium III processzorokból

Hiány van az FC-PGA Pentium III processzorokból

2000. szeptember 12. 20:39, Kedd
Az Intel tagadása ellenére a kereskedők az FC-PGA tokozással készülő Pentium III processzorok késésére panaszkodnak.

Az Intel határozottan tagadja, hogy gondok lennének az FC-PGA tokozással készülő Pentium III processzorok szállításával. Mindezt annak ellenére állítja a cég, hogy a nagyobb kereskedők az elmúlt három héten egyfolytában arról panaszkodtak, hogy hiány miatt nem tudnak megfelelő mennyiségű processzorhoz hozzájutni.

Az Intel régebben azt mondta, hogy augusztusban és szeptemberben sokat fog javulni a Pentium III processzorok ellátása, főleg az 1GHz-es modelleké. Ennek ellenére az FC-PGA tokozású processzorok piacán még mindig hiány van. Ebben az évben az Intel még jelentősen növelni fogja a processzorok mennyiségét. Ezzel igyekszik megtartani, sőt növelni azt a piaci pozíciót, amelyet eddig megszerzett.

A cég hosszú távú terveiben nagyobb növekedéssel számol, mint azt napjainkban olvashatjuk az előrejelzésekben. Ennek megfelelően a beruházások is egyre nagyobbak lesznek. Elsősorban a gyártással kapcsolatos befektetésekre kell, hogy sor kerüljön. Az Intel úgy számol, hogy a Pentium III processzorok 75 százalékát FC-PGA tokozással tudja szállítani, amely a negyedik negyedévben a 90 százalékot is elérheti.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások