Képeken a 2018-as Galaxy A5 és A7

Képeken a 2018-as Galaxy A5 és A7

2017. október 22. 10:21, Vasárnap
A külalak mellett pedig néhány hardveres részlet is megjelenik a beszámolóban.

A Samsung teljesen nyilvánvaló módon már most gőzerővel dolgozik a jövő évben piacra dobandó okostelefonokon, így nem túl meglepő, hogy ezek némelyikéről egyes részletek megjelennek a világhálón. A külső források most két változatot mutatnak meg közelebbről.

A Galaxy A5 és A7 jövőre esedékes változatai jelennek meg néhány renderképen, amelyeket nem sokkal az eredeti hír után gyorsan frissítettek. Ezeken nagyjából a megszokott külső szerepel, bár a hírek szerint a Galaxy S8 és S8+ mintájára itt is megjelenhet az úgynevezett Infinity Display, vagyis már nem marad hely az előlapi gomboknak, míg az ujjlenyomat-olvasó a hátoldalon helyezkedne el. A Bixby-gomb is megjelenhet itt, bár a képeken ez egyelőre nem látszik.


Ami a hardveres specifikációt illeti, mindkét telefon a Samsung saját Exynos 7885 chipjét kaphatja meg, amelyhez 4 GB memória csatlakozna. A támogatott felbontás az 1080p lenne, és míg az A5 egy 5,5 hüvelykes kijelzőt kapna, az A7 esetében a fizikai méret 6 hüvelykre növekedne. A hagyományos 3,5 mm-es jack mellett az USB Type-C is felbukkan a listában, de ezeket más források még nem igazolták vissza. Kérdés, hogy miként alakul a felsorolás további része, ez várhatóan az elkövetkező 2-3 hónapban tisztázódik majd a felhasználók számára.

A Galaxy A5 és A7 új változata 2018 elején mutatkozhat be a nagyközönség előtt, itt akár már a januári CES alatt is megismerhetjük a két készüléket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások