Felháborító képek az eBay-en

Felháborító képek az eBay-en

2000. szeptember 17. 17:46, Vasárnap
A jól ismert eBay internetes aukcióház kikötőin olyan fotókat próbáltak értékesíteni, melyeket a rendőrség készített három meggyilkolt fiúról. A képek a tett színhelyén és a boncoláskor készültek. Az eBay ezek után arra kényszerült, hogy megváltoztassa a fényképekről szóló szabályrendszerét.

A képekre akkor figyelt fel az eBay, amikor Parents of Murdered Children nevű szervezet tiltakozásának adott hangot. A szervezet olyan szülőket tömörít magába, akiknek a gyermekeit meggyilkolták.

Az eBay részéről Kevin Pursglove szóvivő nyilatkozott az esettel kapcsolatban: "Most először fordult elő, hogy fiatalkorú gyermekekről kerültek elárverezésre képek. Szintén most először történt meg, hogy nemcsak a bűntett helyszínén készített fotókat kínálták eladásra, hanem a halottkém által készített képeket is." - mondta.

A képeket előbb áthelyezték az eBay kizárólag felnőtteknek látogatható részére. A cég alkalmazottjai csak később vették észre, hogy időközben sokkal durvább fotókat is árverésre bocsátott az eladó, így a boncoláskor készített képeket is. A fotókat azonnal eltávolították a szerverről, igaz, egyet már értékesítettek közülük.

A boncolás során készített fotók Steven Branch, egy nyolcéves fiú vizsgálatáról készültek. Az édesanyát, Pamela Hobbs-t, sokkolta a hír, mikor férje elmondta neki, hogy hogyan gyalázták meg fiuk emlékét.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások