Gyerekeket tanítanak programozni

Gyerekeket tanítanak programozni

2017. november 19. 08:18, Vasárnap
Egy családi vállalkozás kifejezetten a kicsiknek szeretné megtanítani a programozás alapjait.

A frankfurti Robo-Studio alapítói szerint napjainkban az informatika és ezen belül is a mesterséges intelligencia egyre fontosabb. A családi vállalkozásként működő startup számos tanfolyamot kínál. A programozási nyelvek és a különböző környezetek között van a Scratch Jr., a KIBO, a LEGO WEDO és a Java. A vállalkozást létrehozó és működtető Barthel család a házában épített át olyan helyiségeket, amelyek azután szabadultak fel, hogy a gyermekeik felnőttek. A szobákat laptopokkal, tabletekkel, 3D-nyomtatókkal, legó-robotokkal és más technikai eszközökkel szerelték fel, amelyek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt hasznosak lehetnek.


Detlev Barthel elmondta, hogy az ötlet már 6-7 évvel ezelőtt felmerült bennük és most jutottak el oda, hogy meg is tudták valósítani azt. A család számos, a képzésben segítő személyt is foglalkoztat. A Scratch lehetővé teszi, hogy a kicsik játékosan ismerkedjenek meg az informatikával. A Scratch Jr. a kifejezetten a legkisebbeknek készített verzió, használatához a gyerekeknek sem olvasniuk, sem írniuk nem kell tudni. A parancsmezők képekkel vannak ellátva.

A családapa kiemelte, hogy jelenleg körülbelül 30 gyermek vesz részt a kurzusaikon, év végére ez a szám eléri majd a hatvanat. Különösen magas a nemzetközi iskolákba járó diákok száma, mert azok szülei nagyon figyelnek arra, hogy a csemetéjük informatikai oktatásban részesüljön. Egy kurzuson legfeljebb hat gyerek vesz részt és őket két felnőtt segíti. A csoportokban az elmúlt időszakban egyre több a lány is. A képzéseket vezető személyek nem ragaszkodnak makacsul az előzetes koncepciókhoz, hanem a kicsik egyéni érdekeit is figyelembe veszik. Egy Scratch Jr.-kurzus négy egyenként 2 órán át tartó foglalkoztatásból áll és 80 euróba kerül.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások